Meddőség kezelése kineziológiával

A meddőség fogalma: Meddőségen azt értjük, ha a fogamzás, teherbe esés a rendszeres, fogamzásgátlástól mentes szexuális élet ellenére 1, de maximum 2 éven belül nem következik be. Meddőségnek nevezzük azt az állapotot is, ha a nő bekövetkezett terhessége rendszeresen spontán vetéléssel szűnik meg.

A meddőségnek az orvostudomány szerint számos oka lehet, egy része a férfiaknál előforduló, másik része a nőknél előforduló és persze vannak olyan párok is, ahol mindkét félnél találnak okot.

A meddőségben szenvedő párok 1/5-nél azonban ismeretlen eredetű meddőség áll fenn, vagyis az orvostudomány nem talál a meddőség mögött rejlő fizikai okot.

A kineziológia a mozgás tudománya, azon az egyszerű tényen nyugszik, hogy az izmok és az idegrendszer közvetlen kapcsolatban állnak egymással és az izmokban, sejtekben minden információ eltárolódik, mely információk az izomteszt során könnyen és pontosan előhívhatóak. Így tudjuk feltárni, előhívni az egy-egy panasz vagy betegség mögött álló valódi okokat.

A hagyományos kínai orvoslás szerint a Qi - a világmindenséget jelentő életenergia, harmonikus eloszlása és akadálytalan keringése a testen belüli energiacsatornákban (meridiánokban) az egészség feltétele.

A kínai orvoslás betegségképe:

A meridiánokban keringő Qi elakadása, a yin-yang egyensúly felborulása.

A Qi-áramlás elakadásának lehetséges okai:

  • belső v. érzelmi ok,
  • külső v. környezeti ok,
  • táplálkozási, életmódbeli kiegyensúlyozatlanság, ill.
  • túlhajszoltság, stressz.

A qi elakadását okozó problémát, streszt a kineziológiai oldás során izomteszttel felszínre tudjuk hozni és fel tudjuk oldani, helyre tudjuk állítani a kitesztelt korrekciók segítségével így helyreállítva a szervezet és szervek számára oly nagy fontossággal bíró energiaáramlást/energetikai egyensúlyt és megszüntetve a meddőség energetikai okát.

A meddőség mögött rejtőzhet bármilyen a tudatalattinkban mélyen elásott ok, mely életünk során akár gyermekkorunkban, vagy az anyukánk hasában elszenvedett stressz hatására alakult ki. Az elszenvedett stressz és a hozzá társított környezeti tényező, ami jelen esetben a terhességgel/gyermekvállalással függ össze és blokkot hoz létre, dyslexiát okoz a teherbeeséssel/gyermekvállalással szemben. Mivel a tudatalattinkban a teherbeesés/gyermekvállalás rossz élményekhez, stresszes helyzethez kapcsolódik így saját szervezetünk akadályozza a teherbeesést. Ha ezt az okot felderítjük és a hozzá tesztelt specifikus korrekciókkal feloldjuk, azzal a meddőséget meg lehet szüntetni.

A Qi-ről és meridiánokról bővebben a Miért betegszünk meg c. cikkben olvashatsz.

A stresszről és a szervezetre gyakorolt káros hatásairól bővebben a Stressz és a betegségek c. cikkben olvashatsz.